Szent György tér

A József Attila sugárútról nyíló Szent György tér nevét egy régi templomról kapta. A tér sugárút felőli oldalán, a 7. szám alatti Dózsa iskola helyén állt a Szent György-templom, amely még a XIII. században épülhetett.

Belvárosi mozi

A Belvárosi Mozi art deco stílusú épülete 1920-ban épült Sebestyén Endre műépítész tervei alapján. Ma ez az egyetlen filmszínház az országban, amely eredetileg is mozinak épült és megnyitása óta megszakítás nélkül így is üzemel. A műemlék épület 2019-ben teljes körű felújításon esett át, és 2020 áprilisától egy VR élményekre épülő filmtörténeti kiállítással, interaktív élményparkkal bővül.

Somogyi-könyvtár

Somogyi Károly esztergomi kanonok az árvízben rommá lett város szellemi értelemben vett újjáépítéséhez kívánt hozzájárulni, amikor 1881-ben Szegednek ajándékozta az egész életén át gyűjtött, felbecsülhetetlen értékű könyvgyűjteményét.

Dorozsmai Tájház és a nagygazdaház

Szeged látnivalói közé tartozik a Dorozsmai Tájház és a nagygazdaház is. Szeged-Kiskundorozsmán egy hely, ahol eredeti környezetben, egy széles kapunyitással megtekinthetik a település népi és a „polgárias” jellegű tárgyi, szellemi kultúráját.  

Tímárház Panzió

Tímárház Panziónk a Szőke Tiszától 500 méterre, a belváros egyik csendes utcájában helyezkedik el.

Stellar Downtown Apartman

  A Stellar Downtown Apartman Szeged belvárosában mindentől pár perc sétára ...

Kálmán Ház

A Kálmán-ház Szeged belvárosában, jól megközelíthető helyen, de mégis csendes utcában ...

Sétahajó

A „vízen járás" egészen a 20. század elejéig természetes volt a szegediek számára. Ma ...