Szeged-Tápé

Eredetileg Árpád-kori település, Tapai néven 1138-ban említi egy oklevél. Tápét a magyarság történetében legelőször a Tiszán való átkelést biztosító rév tette ismertté.

Liége (Belgium)

Megállapodás aláírása: 2001.

Marika Vendégház

Panziónk a belváros szélén, Szeged egyik legszebb műemlék jellegű utcájában, a Napsugaras Tájház mellett található a város déli részén.

Béke Tanszék

A környéken található egyetemi épületekben dolgozó oktatók és hallgatóik népszerű, legendás találkozóhelye, ahol egy-egy ital mellett filozófiai alapkérdésekre is születtek már új válaszok.

Keleti Porta

A Keleti porta Szeged-Tápé városrészének egyik kereskedelmi és szolgáltatási központ...

Kínai Nagy Fal Étterem

2000-ben nyílt meg a kellemes távol-keleti légkört biztosító, egzotikus hatású étterem. A kínai konyha fogásait és különleges vegetáriánus ételeket kínálnak.

Orient café & tea

A 20-as 30-as évek hangulatát idéző belvárosi kis kávézó

Szegedi híres személyiségek sorozat – Szent-Györgyi Albert II. rész

Hétről hétre szeretnénk bemutatni olyan Szegedhez kötődő embereket, akik meghatározó szerepet játszanak vagy játszottak a város hírnevének öregbítésében. Tartsanak velünk ezen az érdekes utazáson!

Régi zsinagóga

A Lipovszky testvérek, Henrik és József alkotása az 1837-43 között felépített, jó állapotban fennmaradt műemlék. A szép arányú zsinagóga Szeged legszebb klasszicista stílusú műemléke.

Toros Pálinkafesztivál

Még a fagy az úr a városban és hóbuckák között járnak a főtérre igyekvők, amikor a Toros pálinkafesztivál kis faházaiban kínálni kezdik a hurkát, kolbászt és hasonló finomságokat, no meg persze a lélekmelegítő gyümölcspálinkákat.